swordsexpress

Végigdolgoztam az elmúlt két napot, úgyhogy most elég fáradt vagyok,de azért írok. A melóról annyit, hogy nem egy álomállás, de jól jött a pénz, pár napig meg ki lehet bírni. Az Anglo Irish Bankban voltam, az iktatóban két napig, magyarul a munka abból állt, hogy dossziékat rendezgettem a polcokon, kerestem adatokat a gépben, vonalkódokat ragasztgattam dossziékra, stb. Ehhez aztán kellett is az 5 év egyetem! Na de mindegy. Egyik kedves munkatársamnak akkora ír akcentusa volt, hogy megszólalt és nem tudtam eldönteni milyen nyelven beszél, pedig angolul nyomta. De egyszerűen semmire nem hasonlított. Amúgy egész nap a főnök fenekében volt a nyelve, délutánra már ő is röhögött rajta. Amúgy a főnök kedves fazon, egy kb 50es pasi, mindent megmutatott, nagyon kedvesen elbeszélgetett velünk, meg minden. De fura, pont arról beszélgettünk Sanyival, hogy hiába kedves mindenki, valahogy olyan idegennek érezzük itt magunkat. És ez még sehol nem volt így. Nagyon hiányzik mindkettőnknek a család meg a barátok. Nem tudjuk, miért is van ez így, de nagyon úgy érezzük, hogy talán soha nem fogadna minket be ez a társadalom. Mármint, senki nem ellenséges, de valahogy érzed, hol a láthatatlan határ. Na, megyek fürdei, mert nagyon hideg van ebben a kedves, barátságos házban, ahol bajuszos francia lányok osztják az észt.:)