Ez azt hiszem a legmegfelelőbb cím, mivel rengeteg minden jár az agyamban, amit most szeretnék kiírni magamból. Nem feltétlenül lesznek viccesek, sőt inkább szomorkásak, úgyhogy ha nincs ehhez kedvetek, ugorjátok át ezt a bejegyzést.
Eljött ez a halottak napja is, el is múlt már. Ilyenkor mindig egy kicsit lelassul az élet otthon. Kisétálunk a temetőbe, és meggyújtjuk a gyertyákat. Én, Hál' Istennek, még csak kevés embert vesztettem el közvetlen családomból, mármint akikhez személyes érzelmek is fűződnek. De az azért mindig felbőszít, amikor a szomszédos sírhoz kilátogató család legifjabb tagja már majdnem ráül a mi sírunkra, mert unja már az egészet, és persze senki nem szól rá, mert olyan jó megvitatni, mi is történt az elmúlt egy évben. Mindig elszomorít, hogy az emberek mennyire nem tisztelik egymás érzelmeit. Na, erről idén lemaradtam. Itt, mint ahogy azt Sanyi bejegyzéséből is láthattátok, teljesen másként ünnepelik ezt a napot. Úgyhogy itt attól kaptunk frászt, hogy már hetek óta mindenhol a Happy Halloween!, azaz boldog halottak napját feliratot olvashattuk. Persze, nem hibáztatom őket érte. Náluk ez teljesen másról szól. Valaha, a kelta hagyományok szerint, ez volt az óév utolsó napja, és novemberben kezdődött az új év, és persze a gonoszokat el kellett űzni valahogy. De azért ez nekem nagyon idegen volt. Egész nap "sikoly"-nak öltözött kisgyerekek szaladgáltak városszerte, ami egyszerre volt mulatságos és groteszk. És este rengeteg álarcosbált tartottak tűzijátékokkal megspékelve. Szóval itt nem volt meg az a csend és béke, ami otthon jellemző. És ez nagyon hiányzott. Így elhatároztam, hogy templomba megyek. Most sejtem, hogy többen félrenyelték a kakaójukat, tekintve, hogy én a konfirmációm óta csak esküvők alkalmával jártam templomban, meg tavaly nyáron Rómában, mert ott kihagyhatatlanok. De úgy éreztem, mennem kell, gyertyát kell gyújtanom a halottaimért. Különös élmény volt. Otthon mindig hosszú, fennkölt, és leginkább unalmas misékkel találkoztam, itt meg az volt az érzésem, hogy a pap várja leginkább, hogy vége legyen. Egyetlen ének volt, a végén, az egészet végighadarta. Teljesen meglepett. De a végén meggyújthattam a gyertyámat, elmormolhattam saját kis imámat, megnyugodott a lelkem. A mai napon új halottal bővült a listám, sajnos. Elhunyt Morzsi, a család eddigi egyetlen kutyája, aki még 13 éves koromban került a családhoz, és már akkor sem pindurka volt, hanem épp átmenetet képezett kölyök és felnőtt között. Terápiás jelleggel jött, mivel én rettegek a kutyáktól, és Papikám úgy gondolta, hogy talán majd így változik a helyzet. Hát, Morzsától nem is féltem.:) Mosolygós, okos szemű kutyus volt, aki alig várta, hogy megsimogassák, és az állatorvoson kívül senkit nem bántott.:) Nyugodjon békében! Élt 15 évet, ami kutyáknál 105! Ezentúl fentről vigyázz a kis házra!
Végezetül, mielőtt még mindenki könnyekben tör ki, jöjjön egy vicc, amit a templomban hallottam, a pap! mondta:
Rose és Barbara fiatal koruktól ismerik egymást, mindig együtt járnak teniszezni, a legjöbb barátnők. Ahogy egyre idősödnek, egyre kevesebbet járnak teniszezni, már csak a tv-t nézik, és az ott látottakat vitatják meg. Egy nap Rose nagyon megbetegszik, haldoklik. Barbara meglátogatja, és azt kérdezi tőle: "Gondolod, hogy a mennyországban is van teniszpálya?" "Nem tudom"- feleli Rose- "de ha lehetőségem lesz rá visszajövök, és elmondom neked." Aznap este meghal Rose. Amikor Barbara lefekszik, nagy világosságot lát az ágya végébn, és ott áll Rose. "Eljöttem, ahogy ígértem. Két hírem van a számodra, egy jó és egy rossz, melyikkel kezdjem?" "A jóval" - feleli Barbara. "Van idefent teniszpálya, minden barátunk itt van, mindig teniszezünk, állandóan nyár van, és mind fiatalok vagyunk." "Hát ez csodás"- örvendezik Barbara - "és mi a rossz hír?" " Hogy jövő kedden neked is van itt egy meccsed."
